CSAK-GAMES.HU

Üdvözöllek a csak-games.hu oldalon

                      Shakes & Fidget 

2. Haladó

 

Erőforrások

A Shakes & Fidget alapvető "erőforrásai":

arany: a tulajdonságokat ebből növeljük, a felszerelést ebből vásároljuk.
tapasztalati pont: a szint növekedésével egyre erősebb felszerelést vehetünk, a sebzésünk és életpontunk szintén nő a szintlépéssel.
becsület: az arénaharcnál a becsület nő, a top lista is becsület szerint van rendezve, de ennek az "erőforrásnak" más szerepe nincs. Csak annyiban számít, hogy a veled azonos becsületű karakterektől tudsz számottevő mennyiségű aranyat rabolni, az alacsonyabb becsületűektől egyre kevesebbet.

 

Összehasonlítás más Gameforge játékokkal

Az eddigi Gameforge játékoknál megszokhattuk, hogy a nyerő taktika nagyjából az volt, hogy néhány szintlépés után a tapasztalati pontot adó cselekvéseket hanyagolni kellett, csak az aranyat, és így a tulajdonságainkat kellett tuningolni, majd amikor titánként emelkedtünk ki a velünk azonos szintű játékosok tengeréből, akkor meg lehetett szépen indulni üstökös módjára, mindenkit végigverve. A Shakes & Fidget változtatni próbál ezen a gyakorlaton két dologgal: az egyik a becsület bevezetése, a másik az, hogy korlátozás nélkül bármilyen szintű játékost lehet támadni a játékban.

A becsület lényege az lenne, hogy aki folyton mindenkit elver, annak egyre nagyobb lesz a becsülete, és így egy idő után már nem tudja a gyengéket farmolni, egyre magasabb szintűekkel kell szembenéznie, és így nem érdemes azt a taktikát követni, hogy valaki szintben visszamarad - ha ezt a taktikát követed, akkor egyszercsak azon veszed magad észre, hogy nálad jóval erősebbekkel vagy "körbevéve", akik szintkülönbségtől függetlenül tudnak ütni. A dolog azonban nem igazán működik, hiszen a becsületedet tetszőlegesen tudod szabályozni: amikor minimális pénzed van megtámadsz nálad magasabb szintű, és azonos becsületű karaktereket, és pik-pak lecsökken a tied, újra tudod farmolni a gyengéket. A becsület tehát nem változtat a szokásos taktikán. A korlátlan támadási lehetőség annál inkább. Az egy adott szinten leragadni és hízni taktika elveszti jelentőségét azáltal, hogy fentről bárki bármikor megverhet. Ennek ellenére a taktika mégis működik, ld. alább.

 

 

Karaktererősség és verseny

Az ilyen játékokban alapvetően kétféle dologban lehet versenyezni: vagy arra hajtasz, hogy te legyél az abszolút legerősebb, legmagasabb szintű játékos, vagy megelégszel azzal, hogy a csatáid nagy többségét megnyered, a saját kis mikrokozmoszodnak te vagy a császára. Az előbbihez vitán felül az szükséges, hogy a szerver 1. napjától kezdve játssz, aktívan, és a lehetséges maximális számú gombát (azaz pénzt) elköltsd a játékra. Ezért a címért kb. 3-5 játékos tud igazán versengeni, úgyhogy inkább a másodikról ejtenék szót, ami bárki számára elérhető.

A korábbi Gameforge játékokban az arany / TP arányt kellett a lehető legmagasabbra vinni, ez garantálta, hogy a saját szinted ütőtávján belül mindenkit el tudj verni. Itt az (arany + TP) / becsület arányt kell az egekbe tuningolni. Ez lényegesen egyszerűbb mint a többi Gameforge játékban. A maximális TP-hez a fogadóban mindig a legjobb TP/idő arányos küldetést kell választani, a becsület csökkentéséhez pedig olyanokkal kell magadat leveretni, akiknek sokkal alacsonyabb a becsülete, mint neked. Az ilyenek általában gyengébbek is, ezért úgy tudsz tutira menni, hogy egyszerűen elteszed a fegyvered, és ököllel támadod meg.

A legtrükkösebb az arany pumpálása. Nyilván minden üres időben nyomni kell a Városőrt, de arany szerezhető az arénában is. Sajnos, ez vagy nagyon sok odafigyelést, vagy rengeteg gombát igényel. Persze mint minden Gameforge játékban, itt is lehet rabszolgázni, ez nem szép dolog, de hatékony... ld. később. Mivel nem az első helyre törekszel, megteheted azt is, hogy 1 hétig vagy akár tovább is nem csinálsz mást, csak Városőrködsz. Ettől szépen megy fel az aranyad és a karaktered ereje, és így a szintedhez képest egyre erősebb leszel.

 

Hogyan leszel egyre erősebb

A dolog végtelenül egyszerű. Ha követed a fenti taktikát, akkor a szinted és aranyad szépen növekszik, mégsem húzol el becsületben a magasabb szintűek közé. Sőt, ha igazán jól csinálod, aranyban egyre erősebb leszel. A veled azonos becsületűek vagy kicsit magasabb becsületűek fognak támadni, náluk izmosabb vagy, így nemcsak a te támadásaid, hanem az ő támadásaik során is csurran-cseppen némi arany.

 

Kazamaták

A kazamaták egy érdekes színfolt a játékban. 10. szinttől elérhető, amikor tudod érdemes próbálgatni, óránként egyszer ingyen lehet próbálkozni. Ha sikerül, aranyat és esetenként tápos cuccot kapsz. A kazamaták egy darabig segít törni a játék monotonitását. A siker esélye nagyon függ a véletlentől, lehet, hogy a szörnyet alig tudod megsebezni, de egy óra múlva legyőzöd. Mivel semmilyen költsége nincs a kazamatákba való belépésnek, érdemes mindig bemenni, amikor tudsz, előbb-utóbb csak sikerül. Megjegyzés: a kazamata szörnyeknek is van kasztja, erre figyelj oda, ha pl. az ellenfél "harcos" és esetleg van talonban 1-2 brutál sok erőt adó tárgyat, érdemes átöltözni rá, hogy növeld a siker esélyét

 

Kasztok és tulajdonságok

A harcosnak sok ÉP-je van és keveset sebez, a felderítő ÉP-je és sebzése is közepes, a varázsló sokat sebez de kevés ÉP-je van. A kasztok tehát nagyjából ki vannak egyensúlyozva, de tény, hogy a varázslók néha látványos kritikusokat tudnak produkálni.

A legfontosabb tulajdonságok a Kitartás (ettől függ az ÉP), és a sebzést növelő (mágusnak INT, harcosnak erő, felderitőnek ügyesség). A többi tulajdonságot is érdemes szinten tartani, a szerencsét legalább annyira, hogy legyen 20-25% esélyünk kritikusra. A másik 2 tulajdonság az ellentétes kasztok ellen ad bónuszt, tapasztalatunk szerint ezek is nagyon sokat számítanak. Tehát harcos ellen az erő, felderítő ellen az ügyesség, mágus ellen az int. (Ha nagyon hardcore vagy lehet talonban pár tárgyad ami ezekre ad bónuszt és egyes csaták előtt "átöltözhetsz").

 

Céh

Ha teheted, lépj be egy céhbe, bónuszt kapsz az aranyra és tapasztalatra. A céhek adót követelnek meg a tagoktól, tehát a céh választásakor arra törekedj, hogy a bónuszok / tagdíj arány a lehető legnagyobb legyen! A többi gameforge játékhoz hasonlóan, a céhnek egyébként nincs nagy jelentősége, a céhes háború is "hanyagolható" feature a tápolás szempontjából.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 25
Tegnapi: 3
Heti: 25
Havi: 28
Össz.: 148 724

Látogatottság növelés
Oldal: Shakes & Fidget HALADÓ
CSAK-GAMES.HU - © 2008 - 2024 - csak-games.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »